OROK TORVENYEK - Natalia de Lemeny Makedonova

A Fényből fogadtatott 2018. július 22-én

Egy gyönyörű természet által körülvett, változatos színű virágokkal teli réten találtam magam. A háttérben sűrű erdő terült el, mintegy védelmi falat képezve a zavaró hatások ellen. A természet ölén ültem, hallgatva a különböző hangokat, belélegezve illatát, érintve a nedves talajt. Szememmel az apró rovarok állandó mozgását figyeltem, a madarakét a szélben és a réti virágokét, ahogy a szél játszadozott velük. Az ég kékszínű volt és a nap szokatlanul fehérre színezett fénysugarakat szórt. Egyszer csak éreztem, hogy egy kis madár repült hozzám, és rászállt a vállamra. Pár pillanatig csicsergett, majd újra felszállt az égre.

Felálltam, és az erdő felé indultam. Egy keskeny ösvény tűnt fel előttem, mindkét oldalon sokféle, derékig érő virág szegélyezte. Mezítláb lassan haladtam előre, tenyeremmel érintve a növények hegyét. Minden lépésre összpontosítva valamiféle megtisztításon mentem át. Éreztem, hogy minden nem kívánatos távozik belőlem a lábamon keresztül a föld felé.

Egy idő múlva valamiféle vár körvonalai bontakoztak ki előttem. Fokozatosan egyre inkább láthatóvá vált. Óriási volt. Tekintetemet a magasba emelkedő tornyokra szegeztem, melyeknek csúcsa alig volt látható. Egy hatalmas kapun mentem át, melynek méretes rácsa fel volt húzva az üres sötét térbe. Ott álltam csöndesen, érzékelve a környező sötétséget. Egy pillanat múlva fentről egy fehér fénysugár talált el. Teljesen elmerülve ebben a ragyogó fényoszlopban fokozatosan felemeltettem.

Hirtelen egy nagy térségben találtam magam, ami számomra elég ismerősnek tűnt. Egy hatalmas csarnok magas, a boltíves mennyezetig érő oszlopsorral. Ez pontosan az a hely volt ahol múltkor Natália asszonyt láttam egy csecsemővel a karján állni, közvetlenül azután, hogy durvaanyagú testéből felemeltetett és átvette a kis Imanuelt a négy magasztos lénytől. Ahogyan akkor ő, most én is a távoli oltár felé lépkedtem. Az oszlopsor mindkét oldalán már magasztos lények fogadtak. Odamentem az emelkedő lépcsőkhöz, és lassan felmentem a pódiumra, ahol már várt az Ember Fia - Abdrushin és Natália asszony - Szvanhilda. Úgy a lépcsők felső harmadában megálltam, és meghajtott fejjel letérdeltem Abdrushin előtt, aki elémbe jött. Mindjárt mögötte Szvanhilda követte őt. Álltak előttem és mosolyogtak. Az Abdrushinból kiáradó Fénytől elárasztva, a boldog beteljesülés érzetével eltöltve, és szívemben alázattal megköszöntem az Úrnak, hogy a közelében lehettem. Felemeltem rá a tekintetem, és rákérdeztem az Örök törvények második részében említett Schwanberg-próféciák tisztázatlanságára.

Abdrushin rám mosolygott és azt mondta:

„Minden olyan amilyennek lennie kell, az rendben van.”

Aztán arca elkomolyodott és folytatta:

„Mindent felgyorsítok, az események gyors lefolyást vesznek. Készüljetek fel, hirtelen jön majd!”

Megértettem, hogy kérdésem jelentéktelen volt ahhoz képest, amit ezt követően átélhettem és láthattam.

Abdrushin ezután rátette mindkét kezét a fejemre, és én éreztem, hogy erős energia árad a bensőmbe. Mindketten a Fénytől elöntve álltunk. Utána kinyílt a belső látásom, és mintha lehullott volna egy lepel, kitárult előttem a hatalmas univerzum, és benne a mi kis Föld bolygónk. Egy szempillantás alatt a közelében találtam magam, és láttam ahogy mozdulatlanul lebeg a sötét térben, gyönyörű kékes színben, az atmoszféra fehér köpenyébe borítva, melyen keresztül itt ott láthatók voltak a szárazföld barnás zöld részei.

Tekintetem egyszerre a világegyetem mélyéből érkező fényes objektumra irányult. Egy pillanat alatt megközelített, és láthattam, ahogy nagy sebességgel a Föld felé száguld. Átrepült mellette, és tovább folytatta pályáját. Közelről láttam őt, egy ragyogó csillag volt, egy nagyméretű üstökös. Hatalmas erő és fehér fény áradt ki belőle, létrehozva mögötte egy sziporkázó mező hosszú sávját.

Az ő hatására a Föld hirtelen gyors forgásba kezdett az óramutató járásával megegyező irányban a tengelye körül. A rotáció forgásszáma egyre nagyobb lett. A megnövekedett sebesség következtében minden szín egybeolvadt, és a Föld egy szürke forgó gömbbé változott. Amikor a forgás elérte csúcspontját hirtelen egy nagy nyílás alakult ki a Föld felső részén, az Északi-sark térségében. Aztán aranyszínű folyadék (plazma) kezdett belőle kiáradni apró részecskék formájában, és gomba alakjában fokozatosan lefelé esett, valami nagy burokfélét képezve a Föld körül. Amikor az aranyfolyadék áramlata és a forgás megszűnt, a Föld egy átlátszó, halványkék buborékban találtatott, ami néhányszor nagyobb volt, mint ő maga. Egy ideig ennek a közepén lebegett, amíg a buborék el nem kezdett felfelé emelkedni. Figyeltem lassú mozgását, miközben a Föld mozdulatlanul állt a maga helyén. A buborék hagyta minden ellenállás nélkül áthatolni a Földet a saját héján, és gyorsuló mozgással fellibbent a fényes magasságokba, maga alatt hagyva a Földet a mély sötét térben.

Megértettem, hogy a Föld gyors forgása az események lefolyásának felgyorsítását szemléltette, ami Isten akaratából történt az Ember Fiának Csillaga hatására, és mivel a Fényből áradó erő megnövekedett. A Föld belsejéből jövő aranyfolyadék azt a tiszta, eredeti, finom magot érzékeltette, ami eddig lebilincselve a mélyben feküdt, a sötétség által megmérgezett anyag súlyos lerakódásai alatt. A Föld körüli nagy áttetsző buborék az Új Földet testesítette meg, ami lényegének finomabb jellege következtében különválhatott, és így felemelkedhetett a fényes magasságokba.

A földön élő világos emberekkel és lényekkel kapcsolatban megkérdeztem, hogy ők miként jutnak fel az Új Földre, hogy ez az egész hogyan fog lejátszódni. Azon nyomban egy képet láttam arról, miként jöttek létre az Új és régi Földet összekötő fény energiaoszlopok (kürtök), melyeken keresztül a maguk fényesebb, finomabb testi hüvelyében lévő emberek fokozatosan felemeltettek. Saját magamat is láttam felemelkedni. Azonban nem a saját durvaanyagú testemben voltam, ami valószínűleg a régi Földön maradt. Miközben felfelé emelkedtem még energialilag meg lettem tisztítva, minőségileg átgyúrva (transzmutálva), amíg el nem értem a fényes magasságok szintjét, és így beléphettem az Új Földre. Ezt követően rajta is találtam magam. Érzékeltem a különféle virágokkal, növényekkel, tavacskákkal és kristálytiszta vizű vízesésekkel teli gyönyörű természet varázsát. Az égből jövő sugarak a tó felszínére estek, és visszaverődésük szinte megvakított. A nappal ott világosabb volt és mindenütt béke, öröm és harmónia uralkodott.

Fentről még egyszer lenéztem a régi Föld sötét mélyébe, de leszállni a felszínére már nem állt módomban.

Egy kis nézelődés után újra a réten találtam magam, ahol az utazásom e Fényből jövő üzenet után elkezdődött.