OROK TORVENYEK - Natalia de Lemeny Makedonova

1. Fejezet: Az örök törvények

Miért kell az embernek ismernie az örök törvényeket? Számára milyen jelentőséggel bírnak? Ahhoz, hogy megértsük a választ ezekre a kérdésekre, nézzük meg őket egy olyan területen keresztül, ahol már ismerjük a hasonló válaszokat.

A gépkocsiforgalom tömeges fejlődésével megnövekedtek a minőségi igények, és ezért minden gépkocsivezetőnek ismernie kell a forgalmi szabályokat, és be is kell őket tartania. Eleinte úgy tűnik, sok a felesleges szabály, mert nem tudja mi a jelentésük és milyenek az összefüggések. Csak miután minden hibás lépésért fizetnie kell, legyen ez bírság, anyagi kár vagy személyi sérülés formájában, jön rá, hogy nem marad számára más, mint alávetnie magát a közlekedési szabályoknak.

Ez így van az örök törvényekkel is. Amíg nem ismerjük és nem tartjuk be őket, állandóan károsítanak és minden lehető módon “büntetnek” minket egészen addig, míg hozzájuk nem igazodunk, és nem értjük meg jelentésüket. A mi modern életünk paradoxona az, hogy aki kocsival akar járni, annak ismernie kell a közlekedési szabályokat, hogy ne veszélyeztesse saját magát, vagy másokat. De a valóságban hagyjuk, hogy az örök törvények nem tudása naponta megkeserítse életünket, olyan következményekkel, amelyek gyakran sokkal veszélyesebbek, mint a vezetés.

Hogyan lehetséges, hogy az örökké létező és állandóan jelen lévő örök törvények ismerete elkerülte figyelmünket? Míg többségünk számára csak a földi szükségletek és kívánalmak kielégítése volt fontos, addig nem tudtunk érintkezésbe kerülni az örökkévalósággal. Lelkünk még nem volt felkészülve, hogy elfogadja ezt a tudást. Manapság azonban már sokan rendelkeznek kellően fejlett lelki képességekkel, úgyhogy az örök törvények megismeréséhez vezető ajtó nyitva áll előttük.

Az általános fejlődés következtében minden embernél megnövekedtek az igények az anyagi kényelem, a jobb lakás, a hatékonyabb higiénia, a kreatív munka iránt, többet adunk a megjelenésre és a kultúrára is. Ezzel párhuzamosan megsokszorozódott a felsőbb lelki tudás igénye, mivel a test csak a lélekkel harmóniában tud tökéletesen kifejlődni. Egyre többen szeretnének mélyebben behatolni az élet titkaiba. Hajtja őket a vágy, hogy megtudják mi módon lehet jobban élni, meg azt is, hogy miért is élnek, és miért halnak meg.

Csakhogy melyik út, a manapság kínálkozó sok közül, vezet a helyes tudáshoz? Hiszen hányan tévelyegnek az úton, sőt, még el is esnek, s így kételkedni kezdenek, hogy létezik-e egyáltalán helyes út. De ebből a labirintusból az ember csak tiszta fejjel és nyitott szívvel tud kikeveredni. Ahogy a forgalomban az útjelző táblák és az irányjelek biztonságban célhoz vezetik az embert, úgy a mindennapi életben az örök törvények a mérföldkövek a tudáshoz vezető úton.

Az örök törvények gyakorlati használata kezdetben fárasztó. Sok esetben az ember kénytelen 180 fokos fordulatot tenni, vagy teljesen más irányt választani, ahelyett amit korábban szokott. De idővel úgy találja, hogy az élete nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lett, és önként aláveti magát a törvényeknek, mint ahogy ezt tette a közlekedési szabályokkal is. Az örök törvények megismerése és betartása fokozatosan felszámolja a társadalomban a szenvedést, a hajszát és az igazságtalanságot, a tudatlanság gyümölcseit.

A szenvedés nem feltétlenül része az életnek, ahogy azt bizonyos szellemi irányzatok állítják. Ez csak a hibás tettek következménye, melyeket tudatlanságból követünk el.

Tulajdonképpen hogyan nyilvánulnak meg az örök törvények? Elsősorban erőként hatnak, ami fenntartja a világűr körforgását. Ennek hatását egész mivoltában csak intuitív módon tudjuk megérteni. De az ész, amely szeret besorolni és skatulyázni, mint különböző törvények összességét látja.

Az örök törvények állandóan megnyilvánulnak, tekintet nélkül a világegyetem keletkezésére és megszűnésére, mert állandóak és megváltoztathatatlanok. Ezen a világon az élet különböző területein vagyunk nekik alávetve: a természetben, a tettekben, gondolatban, érzésekben, ráadásul még a halál után is. Gyakran nem tudunk logikus magyarázatot adni életünkre tett hatásukról, ezért tudatlanságunkat azzal az egyszerű állítással leplezzük, hogy csak véletlen egybeesésről van szó, vagy valamiről, ami egyáltalán nem függ tőlünk.

A világűrnek és a fölötte lévő láthatatlan világoknak számos lakója van.

Az ember csak annak köszönheti, hogy képes megismerni és elfogadni ezeket a “más világokat”, mert azonos törvények fonják át őket. Az őstörvények anyagtalan, de érzékelhető hatását fokozatosan fogjuk felfedni, de létezésükről mindenki önmaga győződjön meg, alapos megfigyelés által, illetve élete és környezete értékelésével. Az örök törvények anyagi hatását különböző tudományágak már régen megállapították, így mindenkinek megvan a lehetősége, hogy saját szakmáján belül találja meg működésük megfelelőjét.

Most a mindennapi élet ismert tényei és fogalmai segítségével magyarázzuk el az örök törvényeket, s csak azután fogjuk őket más területekre kiterjeszteni, párhuzamosan az új ismeretek átvételével. Később rájövünk, hogy szinte minden történés több törvény működésének eredménye, és hogy valóban egészként hatnak. Ennek ellenére most vizsgáljuk meg őket külön-külön.

Hogyan nyilvánul meg a nehézkedés törvénye az élet anyagtalan formájában? Ezt főleg a gondolkodás és az érzés területén kell keresni. Saját tapasztalatból bizonyára mindenki ismeri mennyire “nehezünkre” vannak a rossz gondolatok, vagy a komoly gondok. Továbbá a nem tiszta lelkiismeret, vagy a hibás döntés éppen úgy fáraszt, kimerít és a földhöz “nyom”, mintha a hátunkon nagy terhet cipelnénk. Ismerjük persze az eufória érzését is, a szárnyalást, amikor az örömhírek, nemes gondolatok és szeretetteljes érzelmek könnyűvé tesznek.

Leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a nehézkedés törvénye az élet anyagtalan szintjén úgy nyilvánul meg, hogy minden negatív, kellemetlen és rossz a nehezünkre van, míg a pozitív és optimista gondolatok és érzelmek könnyűvé tesznek, felemelnek.

Az azonos hajlamú, érdekkörű és értékrendet valló emberek könnyen összebarátkoznak. Ezért kötődni, vonzódni és megérteni egymást csak ugyanazon a szinten lehet. Ami nem azonos nemű az nem kötődhet, taszítja egymást, ami diszharmóniát és szenvedést okoz.

Az analógia megtalálható a természetben, példa erre a növények keresztezése. A búza és az alma keresztezése nem fog sikerülni, mert ez két különböző növényfajta. De a búzát más gabonával keresztezhetjük, mivel azonos fajtáról van szó.

Az érzelmi életben példa erre a társviszony. Szeretetteljes és tartós kapcsolat csak olyan párnál alakul ki, ahol mindketten őszintén szeretnek. Ha csak az egyik szeret és a másik közömbös, hiányzik az érzelmek azonneműsége - a kétoldalú szeretet. Az ilyen kapcsolat kiegyensúlyozatlansághoz, nehézségekhez és szenvedéshez vezet, mert meg van sértve az azonneműség (a hasonlók, az azonos fajtájúak vonzásának) törvénye. De ha az ilyen partnereket másféle azonosság köti össze, például ragaszkodnak a vagyonhoz, a gyerekekhez vagy valami máshoz, akkor ugyan jól meglehetnek egymással, de az igazi szeretetet nem ismerik meg.

Az előző törvénnyel szorosan összefügg az egység kiegészítésének törvénye. Eszerint azonos fajtán belül az érettség idején az ellenpólusok vonzzák egymást: pozitív és negatív, hím és nőstény, férfi és nő, mert együtt tökéletes egészet alkotnak. Éppen ezért az egység kiegészítésének törvénye elsősorban a hasonlatosságot feltételezi. A kakas például párosodhat a tyúkkal. Viszont a kakas a macskával nem párosodik, mivel nem azonos fajtából származnak. Két tyúk sem párosodik, ha egy fajtából valók is, ugyanis hiányzik az ellenpólus.

Így van ez az emberi tulajdonságokkal is. Nem az azonosak, hanem a különbözőek egészítik ki egymást egésszé. Ha mindkét partner egyforma tulajdonsággal rendelkezik, például állhatatlan, kapcsolatukból hiányzik a rend és a nyugalom. Káosz és kiegyensúlyozatlanság uralkodik benne. De ha mindkét partner maximálisan stabil, akkor hiányoznak az új impulzusok, unatkoznak vagy nem is tudatosítják, hogy valami korlátozza őket.

Az a pár teremti meg a harmonikus élet ideális feltételeit, amelyik eltérő tulajdonságaival kiegészíti egymást, de ennek ellenére céljaik és értékrendjük azonosak.

Hogyan lehet elmagyarázni a visszahatás törvényét? Ennek a törvénynek a hatását a mindennapi életben az emberek már régen észrevették és egy hasonlattal fejezték ki “Amit másoknak adsz, azt kapod vissza”. A keresztények Krisztus megközelítésében ismerik ezt a törvényt “Ki mint vet, úgy arat”. A fizikából az akció és reakció törvénye emlékeztet rá.

Mivel a világűr körülhatárolt és nem végtelen, bár nekünk -korlátolt emberi szempontból- ez úgy tűnik, semmi sem veszhet el benne. Minden kör formában visszatér a kiindulóponthoz, sőt, még meg is sokszorozódik. A hasonlók vonzásának törvénye szerint a visszafelé történő mozgásnál ami azonos nemű az vonzza egymást, halmozódik, tehát növekszik. Ezért hat a visszahatás törvénye egyidejűleg az azonneműség törvényével.

De ha valaki más, vagy saját magunk cselekedeteit értékeljük, nem mindig fedezzük fel a közvetlen következményeket, tehát a visszahatást, bár számítunk rá. A mindennapi életben nem szokás a jó tettet minden esetben jóval, a rosszat egyforma mércével fizetni vissza. Elég felidézni azokat az embereket, akik mások kárára is jómódban és megelégedve élnek. Tetteik gyümölcsét -visszahatás formájában- nem látjuk azonnal, így hát azt hisszük, hogy ez a törvény nem működik pontosan. De aki megérti, hogy az emberi élet nagyon rövid ahhoz, hogy mindent “learathasson”, amit ebben az életben “vetett”, az a kiegyenlítést az örökkévalóságban -a másvilágon-, és a Földre való ismétlődő visszatérésekben keresse.

A legtöbb ember csak azáltal tökéletesedik, hogy hibázik. A következményeket -visszahatásokat- nem kell még ugyanabban az életben átélni, mivel a feltételek egyszerűen még nem értek be. Ez nem jelenti azt, hogy elvesztek. Sok ember esetében éppen ez az időeltolódás okozta, hogy megszűntek hinni a visszahatás törvényének érvényességében, az igazságosságban.

A világ összes régi vallása ismerte az ember többszöri visszatérését a Földre - a reinkarnációt, mivel egyedül ez nyújt lehetőséget ott szenvedni meg a hibákat, ahol létrejöttek, a Földön.

A 6. században Konstantinápolyban, az ökumenikus zsinaton a keresztény egyház be akarta bizonyítani, hogy az emberi akarat változtathat az örök törvényeken is. A reinkarnáció megtagadásával törölni akarta a visszahatás törvényének hatását. Természetesen a törvény működött akár elismerték, akár nem. Keresztény elképzelés szerint az az ember, aki vétkezik, halála után a “pokolba” kerül - örökre. De a hibák örök bűnhődése a “pokolban” nem nyújt lehetőséget további fejlődésre. Tehát az embernek már nincs lehetősége jóvátenni a hibát és megváltozni. Csak az ismétlődő földi élet kínál ilyen lehetőséget.

Az emberek Krisztus korában is ismerték és vallották a reinkarnációt, erről tanúskodnak a maradványok, amiket a Biblia akkori módosítói “elfelejtettek” kivenni. Ilyen több is van, csak néhányat említünk.

Az apostolok, mikor észrevették a vak koldust, azt kérdezték Jézustól: “Ki vétkezett, ez vagy a szülei?” Így akarták megtudni kiért bűnhődik vakságával, szüleiért vagy önmagáért.

Továbbá Máté evangéliumában, 17. fejezet, 10. vers, Jézus világosan megmondja, hogy Illés, az ókori próféta újra eljött a Földre Keresztelő János személyében, de nem ismerték fel és megölték.

Mutassuk meg egy mai életből vett példával, hogyan működik megközelítőleg a visszahatás törvénye.

Egy fiatalember túl gyorsan hajt a falun keresztül. Nem respektálja a közlekedési szabályokat, mert fiatal kora miatt még nem előrelátó. Amikor egy gyerek szalad az útjába, bár mindent megtesz, nem képes megakadályozni a balesetet és sérülést okoz. Ha a férfi őszintén megbánja hibáját és ezt tettel is tanúsítja, hogy kezd óvatosabban vezetni, részben már megbűnhődött a vétkéért. A hibához való pozitív hozzáállása azt eredményezi, hogy hamarosan bezárul a visszahatások köre. Bűnhődése tetőzhet például azzal, hogy valamilyen módon megakadályoz egy másik komoly balesetet, aminek tanúja lesz.

De aki saját hibájából nem tanult, az nem biztos, hogy még ebben az életben lehetőséget kap, hogy jóvátegye. A visszahatás törvénye értelmében ezt viszi magával a következő életbe. Az azonneműség törvénye szerint egyúttal el kell viselnie a megsokszorozódott következményeket, körülbelül így: vagy ő lesz baleset áldozata súlyosabb sérüléssel, mint amit okozott, vagy valaki más súlyos sérülést okoz gyermekének.

Vagyis a visszahatás csak azt találja el az esedékes egyforma mércével -balesettel, aki nem tanult saját hibájából. A károsult így további lehetőséget kap, hogy saját szenvedésén keresztül értse meg hiányosságait, és változzon meg. Ebből az következik, hogy nem az Isten büntet, hanem az ember bünteti saját magát, ha nem ismeri és nem tartja be az örök törvényeket, melyek úgy hatnak rá, mint a bumeráng.

Az örök törvények megismerés után talán akad olyan, aki elgondolkodik azon, miért születik valaki nyomoréknak, ha életében még nem tett semmi rosszat. Vagy ugyanebben az összefüggésben fontolóra veszi, hogy voltak megbüntetve a háborús bűnösök, akik brutálisan gyilkolták és nyomorították az embereket. Igaz, hogy nem mindegyik viselte a következményeket tetteikért abban az életben, amelyikben embertelenül cselekedett. De minél később viselik a következményeket, annál súlyosabbak. Megszaporodnak mint a vetés, mikor egy magból sok lesz.

De nem minden szenvedés a visszahatás megnyilvánulása. Sokan a megoldatlan sérelemérzet, a szeretet és megértés hiánya miatt tűrik az elnyomást, szenvednek kárt és betegszenek meg. Az önsajnálat csak kis ideig nyújt vigaszt, utána az embernek tudatosítania kell saját gyengeségét, és keresni az okokat, amelyek ebbe a tarthatatlan helyzetbe hozták. Miután megértette önmagát, de másokat is, lehet, hogy konstruktívan fog cselekedni, hogy megszabaduljon a további szenvedéstől.

Talán senki sem kételkedik abban, hogy a mozgás elválaszthatatlan része az életnek. Mindenben, ami aláveti magát ennek a törvénynek, élet és így fejlődés is van. Ahol nincs elég mozgás, ott stagnálásra és hanyatlásra kerül sor.

A természetben az állatoknak természetes ellenségei vannak, melyek állandó mozgásra és éberségre késztetik őket - így tökéletesednek és fejlődnek. Csak a gyönge, beteg és öreg példányok esnek áldozatul.

A megfelelő testmozgás -még a stressz is- aktivizálóan hat a testre és az elmére, leleplezi a rejtett tartalékokat és ennek következtében támogatja a fejlődést. A kényelmes és lusta emberek korábban betegszenek meg és gyengülnek le, mint az aktívak. Az elméjük gyakran ugyanolyan merev és lusta mint a testük, és ezért csak nehezen tudja megérteni a szenvedés okát. Szegényeknek nincs elég erejük, se bátorságuk, hogy kimeneküljenek ebből a leverő helyzetből, vagy megváltoztassák. Betegség esetén nem akarnak módosítani a helytelen életstíluson, sem leszokni a rossz szokásokról. A testmozgás hiánya ezért féket szab a testi és lelki egészségnek és a fejlődésnek.

A túlzott aktivitás -ami gyakran hosszantartó stressz következménye- és a nagy fizikai megterhelés hasonló következményekkel jár, mint a mozgás hiánya - gyorsabb öregedést és betegségeket okoz.

Ahogy a testnek, úgy a léleknek is állandó mozgásra van szüksége. A lelket a gondolkodás, az érzelmek fejlesztése, és célok kitűzése mozgatja. A mozgás törvénye lelki téren mint akarás-akarat nyilvánul meg, melynek segítségével megvalósítjuk szándékainkat.

Ha az ember testi és lelki egészségben akar élni, alá kell vetnie magát az egyensúly törvényének. Ez azt jelenti, állandó erőfeszítéseket kell tenni az ingadozások ellensúlyozására és a harmónia kiegyenlítésére, ami az aktív élet következménye. Mindenkinek törődnie kell azzal, hogy életében egyensúly legyen az adás és a kapás, a munka és a szabadidő, a szenvedés és az öröm között. Az egyensúly nem az az állapot ami örökké tart, hanem ami felé az embernek örökké törekednie kell. Aki figyelmen kívül hagyja az egyensúly törvényét, az különféle szenvedések formájában -depressziók, gyöngeségek, betegségek és balesetek- “egyenlítődik ki”.

Sok embernél a gyorsított ütemű élet csak esztelen, egyértelmű életkoncepciót nélkülöző cselekvéshez vezetett, egyetlen céllal - túlélni. Akinek nincs ideje, hogy rendszeresen, naponta legalább néhány percig elgondolkodjon életén, saját cselekedetein, vágyain és céljain, az állandó stresszben és feszültségben él, amit aztán átvisz a környezetére és a munkájára is. Élete csak egy elszalasztott lehetőség, mert nincs ideje felismerni, miért van itt tulajdonképpen.

Minden embernél már fiatal korban kezd megnyilvánulni a szellemi megismerés iránti vágy, megmagyarázhatatlan nyugtalanság és keresés formájában. E törvény értelme az, hogy az ember lelkileg növekedjen és fejlődjön. Néhányan ezt a vágyat nagyon korán elfojtják, vagy háttérbe szorítják, mint olyasvalamit, ami a gyakorlati életben használhatatlan és fölösleges.

Mások meg rossz irányt adnak neki. Ez különösen a fiatalokra és a bálványok -énekesek, színészek, sportolók- imádatára vonatkozik. Ezek a példaképek az ifjúságot inkább hiábavalóságokra, nem pedig magasabb szellemi igazságok aktív keresésére, és az élet valódi értelmének megismerésére inspirálják.

Megint mások a szebb és tökéletesebb világ vágyát -ami ennek a törvénynek a megnyilvánulása- kényelmes módon valósítják meg: kábítószerek vagy meditációk segítségével megváltozott tudatállapotban más világokba menekülnek. Így a magasabb igazságok megismeréséhez vezető utat -természetes fejlődés által a Földön- eltorlaszolják.

Az úgynevezett “realisták” ezt a vágyat, ezt a nyugtalanságot átalakították kizárólag földi értékek -a tulajdon, a pozíció és a szórakozás- utáni hajszára. Annak ellenére, hogy folyamatos kielégítik ezeket a számukra legfontosabb szükségleteket, a nyugalom és a kiegyensúlyozottság hiányzik. Ugyanis nem találták meg az élet valódi értelmét, amihez a keresés elvezette volna őket: megismerni a világot és saját magunkat.