OROK TORVENYEK - Natalia de Lemeny Makedonova

4. Fejezet: A szabad akarat

Felnőtt korban minden embernél kezd megnyilvánulni egy további örök törvény - a szabad akarat. Célja, hogy az ember a fejlődés során a maga útját járja, amely általában más, mint a környezet elvárása. Belül mindenki érzi, hogyan kell haladni az életben, mert öntudatlanul erre vezetik saját elhatározásai és feladatai, melyeket születése előtt kapott. Ha azonban egy fiatalemberen túl korán lesz úrrá a romlottság, a cél felé vezető egyenes út tekervényessé válik, vagy valami egészen más váltja fel.

A szülőknek nem kellene felnőtt “gyermeküket” olyasmire kényszeríteni, amit nem akar. A gyermekkori fontos választásoknál nem kell máshogy csak tanáccsal vagy figyelmeztetéssel beavatkozni a döntésekbe, például az iskola, szakma vagy a pályaválasztásnál. Felnőttkorig a gyermekre egy állati ösztönhöz hasonló dolog jellemző - az utánzó ösztön. E szerint szüleihez hasonlóan viselkedik, de közben tudatosan dönt, míg az állat öntudatlanul.

A régi fejlődési szakaszokban - a rabszolgatartó társadalomban, a feudalizmusban, az átlagember nem volt elég szabad. Mikor magánszféráján belül döntött, például pálya- vagy partnerválasztásnál jobbára alávetette magát az uralkodó vagy egy tekintélyes családtag akaratának. Az emberiség fejlődésével az élet minden területén növekszik a szabad akarat.

Ennek ellenére sokan a még ma sem akarják használni a szabad akaratot. Számukra kellemesebb és kényelmesebb, ha mások döntenek róluk és helyettük. A szabad akarattal ugyanis szorosan összefügg az önálló döntés képessége, és az ebből fakadó felelősség a következményekért. Sokan éppen ezért -akár tudatosan, akár öntudatlanul- nem akarják teljes mértékben kihasználni a szabad akaratot.

Másokra ennek ellenkezője érvényes: gondolkodás nélkül, jó tanácsok hiányában mindig csak maguk akarnak dönteni, gyakran impulzívan, meggondolatlanul. Nem tudják, hogy a következmények, melyeket viselniük kell, sokkal nehezebbek lesznek, mint a döntések. Ezért nem szabad mellőzni a figyelmeztetéseket, tanácsokat és mások tapasztalatait. Ezeket össze kell hasonlítani saját ismereteivel és akaratával, és csak azután dönteni.

A következő kategóriába azokat az embereket lehet besorolni, akik azt hiszik, hogy nincs szabad akaratuk. Annyira uralják őket a negatív hajlamok és tulajdonságok, hogy a visszahatás törvénye megakadályozza, hogy megszabaduljanak a következményektől. Csak a változni akarás erős vágya, és a negatívumok okainak megismerése győzheti le a gyengeséget és mozgósíthatja az összes tartalékot eltávolításuk érdekében.

Ha valaki a szabad akarat hiányában szenved -például a munkahelyén-, elsősorban azon gondolkodjon el, hogy mire alapozódik az, hogy nem szabad. Lehet, hogy a munka nem érdekli, és csak kényszerből végzi, esetleg a munka- és időfeltételek nem megfelelőek, vagy a csapat. Mindent meg kell fontolnia, és talán még állást is változtathat, vagy csak munkahelyet, ha ezeket az okokat zavarónak tartja.

Valakit hátrányosan befolyásolhat az elnyomás érzete, mert mások túlságosan kihasználják kedvességét, rátermettségét és készségességét. Akkor érdemes fontolóra venni a saját belső megváltoztatását, mert más munkahelyen is úgy fog járni.

A kapcsolatbeli szabadság hiányát szintén alaposan meg kell vizsgálni, és keresni kell a rejtett okokat. Talán az egyik partner idővel rájön, hogy a másikhoz nem köti semmi felemelő, ezért a párkapcsolatban korlátozva érzi magát. De gyakran az ember csak azért tart ki a szabadság nélküli kapcsolatban, mert fél saját akarata szerint élni, vagy nincs elég bátorsága a váláshoz. Nem tudatosítja, hogy a szenvedés arra készteti, hogy foglalkozzon magával, és értékelje át az életét. Ennek nem kell mindig váláshoz vezetni, néha az is elég, ha megérti a helyzetet vagy a partnert.

Sokan ezt a komoly megfontolást inkább alkoholba fojtják, vagy sorsukért másokat hibáztatnak. Megint mások menekülnek: a túlzott munkába vagy hobbiba, csak ne kelljen magukkal foglakozni.

Ha valaki a szabad akarat hiányától szenved, akkor talán a karma megbűnhődése a legnehezebben megoldható eset. Vizsgáljunk meg egy ilyen példát.

A felnőtt fiú nagyon szenved az apja hatalmaskodásától, aki helyette mindenről dönt, korlátozza őt, néha erőszakkal is. Napirenden vannak a félreértések és a viták. Mivel a fiú fiatalabb, tehát szellemileg mozgékonyabb, neki kellene elsőként megértenie ennek a korlátozásnak az okát. Nem lenne szabad állandóan az apától követelni, hogy változzon meg, hanem arra kell törekednie, hogy megértse, miért ilyen az apja.

Elsősorban tudnia kellene, hogy a visszahatás törvényének hatására született éppen ennek az apának, ami azt jelenti, hogy a múltban ő is hasonló módon viselkedett az apával szemben. Maga a tény, hogy nehezére esik, milyen az apja, arról tanúskodik, hogy még ő is olyan, különben ez nem zavarná. Az egyforma negatív tulajdonságok ugyanis taszítják egymást. Ez a felismerés azonnal megváltoztathatja a fiú hozzáállását az apához és eltávolíthatja a karmikus akadályt. A fiúban felébred az elnyomott szabad akarat, amit az apa egyszerre respektálni fog. Ha a problémák okát elsőként az apa érti meg, egyúttal a fiúnál is változásra kerül sor. Ugyanis mindketten karmikus kapcsolatban vannak, vagy kölcsönösen támogatják, vagy elnyomják egymást.

De ha a fiú nem változik meg, és továbbra is azt szeretné, hogy csak az apa tegye, akkor negatívumait átviszi saját gyermekei nevelésébe. Közülük néhány -vagy az összes-, szintén védekezni fog az erőszakos jellemmel szemben, és ki is mutatja ellenállását. Így újabb lehetőséget kap annak tudatosítására, hogy valójában éppen olyan, mint az apja, és hogy elsősorban nézzen körül a saját háza táján.

Az apa hatalmaskodásának más oka is lehet, az előzővel ellenkező, hogy a fiú nagyon gyönge, sosem nyilvánította ki saját akaratát, és ezzel ösztönözte apja akaratának megtöbbszöröződését. Ha a megfelelő helyen a fiú is kimutatja, hogy van saját akarata, beáll a harmónia - a kölcsönös kiegyenlítés.

A döntéshozatal megkönnyítése a saját akarat fejlesztése érdekében mindenkinek saját ”őrangyala” van. Ez lényegében egy finomanyagú szellem - ember, aki a közelmúltban élt a Földön, így jól ismeri a földi viszonyokat, de védencét is, különösen annak gyengeségeit. Az azonneműség törvénye szerint hasonló hiányosságokban szenved vagy szenvedett, ezért könnyebben meg tudja érteni. Feladata, hogy tanácsot adjon védencének a komoly döntéseknél, figyelmeztesse a veszélyekre, és óvja a bukástól. Ezzel a tevékenységgel tökéletesíti magát a finomanyagúságban, többé már nem kell a Földre inkarnálódnia, ha csak nem köti oda a visszahatás törvénye. Hatását az ember az érzelmeken keresztül érzékeli, mint a lelkiismeret hangját, csak mint tanácsot, hogy saját döntésre jusson - kibontakoztassa szabad akaratát.

Minden őrszellem egy kicsit jobb és tökéletesebb, mint a védenc. Nem angyal, bár ez a név jól bevált. Az azonneműség törvénye szerint az ember és az őrszellem között a lelki fejlettség terén csak kis különbség van. Jóval magasabb szellem vagy angyal ugyanis nem lenne képes megérteni az ember földi vágyait és hibáit. Mivel az őrszellem valamivel meghaladja védencét, befolyásával gyorsítja annak fejlődését. Ha megfogadja tanácsait, azzal az őrszellemnek örömet szerez, és fordítva, bosszantja, ha pártfogoltja nem követi a lelkiismeret hangját. A szabad akarat törvénye szerint az őrszellem nem kényszerítheti az embert semmire, erőszakkal nem beszélheti le, még akkor sem, ha bukás vagy akár halál fenyegeti is.

Mindenkinek, függetlenül attól, hogy milyen az életminősége, van őrszelleme, esetleg több is - ez törvény. Senki sem marad segítség nélkül. Magasabb lelki kvalitásokkal rendelkező ember szellemi vezetőt kap, ez az őrszellemek hierarchiájának a magasabb fokozata.